A Bekim Fehmiu Városi Színház, a Qendra Multimedia, a Maladype Színház és a METTRIN Művészeti Központ közös előadása
Angol nyelvre fordította: Alexandra Channer
Magyar nyelvre fordította: Argi Ahmeti és Huszár Sylvia
Rendezte: Balázs Zoltán
A Nyugat-Balkánon előadásaival már több éve intenzíven jelen lévő Maladype Színház korábbi sikereire építve újabb koprodukcióra készül a pristinai Qendra Multimedia előadóművészeti produkciós céggel és a prizreni Bekim Fehmiu Városi Színházzal. Társulatunk felkérésére a nemzetközi hírű koszovói drámaíró, Jeton Neziraj és a koszovói költő, Shpëtim Selmani közösen alkották meg az „Embertelenek” címet viselő új művet. A kollázsszerű kortárs szöveget Balázs Zoltán állítja színpadra a tőle megszokott kivételes rendezői koncepcióban albán színészekkel és alkotótársakkal a Bekim Fehmiu Városi Színházban – új irányvonalak felfedezésére nyitva ezzel lehetőséget a közös alkotás során. A nemzetközi színházi kultúrában is meghatározó két színházi műhely, a Qendra Multimedia és a Maladype Színház szakmai tapasztalatait összehangolva készít globális problémákat érintő összművészeti előadást.
Az „Embertelenek” létrehozásának szükségszerűségét a mű témájának rendkívüli aktualitása adja: a háborúk és fegyveres konfliktusok embernyúzó körülményeinek feltárása, valamint az elszigeteltségből önmagukat kiküzdeni képtelen teremtmények egyéni és közös sorsa. Képes-e hatni a művészet – és ha igen, miként -, az emberi brutalitásra és könyörtelenségre? Milyen folyamatok serkentik világunk dehumanizálódását? Hogyan harcolhat civilizációnk a barbárság és a kulturálatlanság ellen? Miként győzedelmeskedhet a részvét az embertelenség felett? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat a hamarosan megszülető alkotás, amely a Maladype rendhagyó dramaturgiáját követve az együttgondolkodásra, a nyelvi különbségeken átívelő kommunikációra, a megértésre és az emberi méltóságra fókuszál.
Játsszák:
Alban Krasniqi
Beslidhje Bytyçi
Hajat Toçilla
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Balázs Zoltán
Zeneszerző/Zenei vezető: Memli Kelmendi
Díszlettervező: Petrit Bakalli
Jelmeztervező: Vesa Kraja
Mozgás: Balázs Zoltán
Színpadmester: Mahir Musliu
Hang: Flamur Krasniqi
Fény: Fikrim Menekshe, Bujar Bekteshi
Öltöztető: Vjollca Hoxhaj
Kellékes: Arben Rashkaj
Produkciós asszisztens: Krenar Gaxholli
Produkciós menedzserek: Balázs Katalin, Karacsné Zagyva Julianna
Producerek: Huszár Sylvia, Burim Mustafa, Aurela Kadriu
Az előadás időtartalma: 60 perc
Támogatók: Prizren Város Önkormányzata, Sigrid Rausing Trust, Koszovói Köztársaság Kulturális, Ifjúsági és Sportminisztériuma, Magyarország Külügyminisztériuma, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma, Koszovói Köztársaság Nagykövetsége Budapest
Turnék
Koszovó / Észak-Macedonia Színházi Showcase, Prizren – 2025
Az előadásokra jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. Jegyvásárláshoz kattintson ide: JEGY.HU
A helyszínről és a jegyekről további információ ide kattintva érhető el.
Szállásfoglalással egybekötött jegyvásárlás itt érhető el.